1xbolt.blogspot.com - Kalota Béla "Eltűntek" című fotósorozata kis boltok, üzletek portál-portrékörképén rögzíti a város átalakuló arculatát, a rendszerváltás előtti kiskereskedelmi üzletláncok lassan változó, több nemzedék vizuális kultúráját meghatározó tipográfiáját, logóit, színeit, ahogy még töredékesen jelenünk részei, s ideig-óráig megtűrve egyszerivé esetlegesednek. Ebben a blogban közreadjuk és bővítjük a gyűjteményt, keressük és rendszerezzük a fennmaradt apró boltokat, mielőtt egy közeli üzletközpont és a változó fogyasztói igények között létjogosultságukat vesztik, s profilt, arculatot váltanak. ELTE BTK IKI KT & iNapló / 2010-

2010. december 13., hétfő

Villanyszerelők

Az elektromossággal már a 18. század óta foglalkoznak tudósok. Magyarországon, a 19. század végétől megkezdődött az áramszolgáltatás kiépítése. Az első és második világháború természetesen visszavetette a fejlődést, de utána rohamos fejlődésnek indult. Ahogy az elektromos áram használata kezdett elterjedni, úgy nőtt a szükséglet olyan szaktudású emberekre akik kezelhetővé és átlag emberek számára használhatóvá tudták tenni az elektromosságot.

A technológia fejlődésének következtében már a 19. század elején létrejöttek elektromossággal foglalkozó cégek például a Villért Zrt amelyet 1888 – ban alapítottak és a mai napig üzemel: http://www.villert.hu/
Ezzel egy időben megkezdődött a szakképzés. A munkavállalók fiatalkori képzésük révén egyszer és mindenkorra elsajátítanak egy olyan tudás- és készséganyagot, amelyet utóbb, egy-egy viszonylag jól körülhatárolható munkakört betöltve már jóformán csak alkalmazni kell. Tehát az ezermester „szakikat” felváltották a képzett szakemberek.
Ugrásszerű fejlődés következett be a szakmában, miután a 1990-es évek elején, a Nyugaton használatos anyagok és a hozzájuk tartozó technológiák megjelentek a magyar piacon. Kezdetben a német és osztrák termékek, majd a későbbiek során más, francia, spanyol, török villamos ipari termékek áramlottak be az országba. Ez természetesen átalakította a szakmai gyakorlatot. A villanyszerelésben régen csak a hagyományos véső-kalapács volt. Most, ha nincsen horonymaró vagy körvágó meg dobozkivágó, akkor már oda sem engedik dolgozni. A vezeték anyaga is megváltozott, az alumínium, ami régen volt, kiment a divatból, csak, ha javítani kell, akkor használják, amúgy minden tekintetben csak a réz, és az összes kötőelemtől kezdve minden modernizálódik, a régi, hagyományos módszereket már alig alkalmazzák. Az összecsavart kötéseket, amik régen voltak, most már nem lehet használni, csak különböző szorítóelemekkel dolgozhatnak. A másik meghatározó változás az, hogy beépült a szakmai tevékenységbe a számítógép-használat. A technológiai változások olyannyira nagyléptékűek, hogy az eddig viszonylag hagyományosnak tekinthető folyamatokban is jelen van a számítógép, a programozott rendszerek. Manapság már a lakásokon belül is számítógép által vezérelt, illetve távvezérelt rendszerek vannak. Az informatikai rendszerek alkalmazása, a biztonság technikai eszközök ismerete ugyan nem tartozik szorosan a szakmához, de számos villanyszerelő elsajátítja az ezekkel kapcsolatos ismereteket és készségeket.
A biztonságtechnikai szereléseknél már szinte laboratóriumi körülmények között kell dolgozni, mert annyira sérülékenyek, érzékenyek az anyagok. A villanyszerelésnek ez a területe egyre jobban közelít az informatikához. A szükséges gyakorlati készségeket tekintve előtérbe került a kreativitás és a műszaki ismeretek. Lényeges készség a szakmában a megfigyelési készség, a balesetek elkerülése végett mindig körültekintően és nagy odafigyeléssel kell dolgozniuk a szakembereknek. Fontos még a kommunikációs készség, a precizitás, a számolási készség és a számítógépes ismeretek elsajátítása.
Sokan önálló boltot és műhelyt tudtak nyitni.



Vagy villanyszerelési szaküzletet, ahol kellékeket és felszerelést vásárolható.
Ma már ezeket a kis vállalkozásokat az óriáscégek kiszorítják a piacról a szakembereknek meg egyre kevesebb megrendelésük, mert az embereknek a vásárlási szokásainak szemléletmódja átalakult.
Ma már a villanyszerelők a technika adottságait kihasználva, nem csak utcai cégéreket alkalmaznak a piacon maradáshoz, hanem sokan az interneten is megjelentek.
Példák:
Villanyszereléssel kapcsolatos gyűjtőhonlap:
http://villanyszereles.lap.hu

Villanyszerelő cégek és vállalkozók honlapjai:
http://www.xn—villanyszerels-nkb.com/
http://villany-szerelo.hu/
http://www.villanyszerelobp.hu/

Már van internetes, szaklapjuk is
http://www.villanyszaklap.hu/

Tehát a villanyszerelő szakma rég óta kíséri mindennapjainkat és észrevétlenül, de folyamatosan fejlődik, alkalmazkodik a társadalom igényeihez.

Berecz Katalin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése